Sziasztok!
Már itthon vagyok Magyarországon, de ahogy ígértem a blog nem szűnik majd meg, csak kicsit átalakul. Apartmanokat és mindenféle közlekedési lehetőségeket fogok nektek ajánlani, valamint természetesen programokat.
A főző tanfolyam is marad majd, ám a külön programokra, ezentúl külön lehet majd jelentkezni.
Kell még pár hét az új dolgok megszervezéséhez, de addig is, ha nem találjátok valamire a választ, vagy szállást szeretnétek foglalni, nyugodtan írjatok nekem.
2012. október 19., péntek
2012. augusztus 23., csütörtök
Október közepe avagy Ciao Grottaglie!
Kedves Bloglátogatók!
Úgy hozta a sors, hogy október végén hazaköltözöm Magyarországra. Így hát mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy idén október 15.-ig lehet jelentkezni utó-nyaralásra vagy olasz tanulásra.
Bármennyi napra jöhettek, az árak oldalon megtaláljátok a különböző csomagok árait, ti választhattok mikor.
Remélem találkozunk és megmutathatom nektek ezt a csodálatos környéket!

2012. június 24., vasárnap
Puglia, Puglia, Puglia - Marcsi élményei
Április vége óta nagy a mozgás itt Grottagliében, már ami a magyarokat illeti. És végre beindult az élménybeszámoló gyártás is, remélem a többiek is aktivizálják majd magukat és egyre jobban bővül majd a gyűjtemény. ;) Most épp Marcsi élményeit olvashatjátok, aki 10 napra jött harmadmagával a Június elejei turnusban:
"Egy napja érkeztünk haza a Dél-olasz, Puglia tartománybeli Grottaglie városkából, de szívem szerint már fordulnék is vissza. Tíz napos utazásunk minden percét igyekeztünk kihasználni, mégis az, az érzésem, hogy a látnivalóknak csak nagyon pici hányadával találkoztunk. Az élmények kimeríthetetlen tárháza ez a vidék, kár, hogy a magyarok túl messzinek vélik. Számomra a legmegkapóbb az ottani légkör. Elképesztő az a nyugalom, türelem, kedvesség, udvariasság, ami az emberek mindennapi kapcsolatait meghatározza. Érzésem szerint az ottani KRESZ egyetlen §-ból áll:”ne okozz másnak bajt”, A kanyargós, szűk sikátorok kereszteződésében tülköléssel jelzik jöttüket, de nincs anyázás, ökölrázás, útjára engedik a másikat is. Bevett szokás, hogy esténként a bejárati ajtó elé kirakott székeken, még 10 után is elég nagy hangerővel vitatják a nap eseményeit, fel-fel kiabálnak a szomszédos erkélyen hűsölő gyerekeknek. Megértően tűrik egymás hangoskodásait. Az árusok a piacon, az önkiszolgálóban a pénztáros a második találkozásnál, mint régi ismerőst, úgy köszönt hangos buon giornoval. A sajt-, vagy a gyümölcs-árus apró kóstolóval kedveskedik, számlázás után rácsap még egy maroknyi cseresznyét.
Grottaglie kb. 35 ezer lélekszámú kisváros, közepén eléggé kiterjedt- alvó bázisunkként szolgáló – óvárossal. Minden épület erkélye 2-3 szerencsét, és békét hozó színes pumóval díszített. A vár állandó kiállításán csodálhattuk neves helyi, és nemzetközi művészek agyagos munkáit. Az üres házfalakat, kőkerítéseket az évente megrendezésre kerülő „Fame fesztivál” meglepő remekei teszik érdekessé. A főtér árnyas fái egy hatalmas szökőkutat ölelnek, körben kényelmes padok. Úgy láttam, az idős emberek minden nap, ropogósra vasalt ingükben két-hármas csoportban tárgyalják a világ dolgait reggeltől délig, amikor is hazasietnek ebédre, és pihenésre. A szieszta szent, és sérthetetlen! Ilyenkor minden bezár, ajtók, ablakok behúzva, úgy tűnik, mintha kihalt volna az egész város.
Több, valamikor az ókorban, a görögök által alapított város, egy kissé egymásra hajazó, óvárosi részeit kerestük fel. Mindegyikben található, kizárólag arra a településre jellemző részlet, amitől egyedi, és utánozhatatlan. Martina Francában a barokk, és rokokó keveredését mutató Szt. Márton katedrális különleges, és itt találkoztam először (ezután minden városban), az 1968-ban elhunyt, azóta boldoggá avatott, az egész tartományban nagy tiszteletnek örvendő gyógyító pap hírével, és szobrával. Locorotondó fehér falai, virágzó növényekkel ékesített sikátorai, a park hűvösében kvaterkázó, kiegyensúlyozottnak tűnő, mosolygós öregemberek felejthetetlenek. Taranto nagyvárosában érdekes volt a Piccoló Mare vizében hosszan kígyózó fekete kagylótelepek sora, a part-menti sziklákon terpeszkedő kősellők. Az eléggé lepusztult óváros épületei közül kiemelkedik a Szent Cataldó dóm belső építészete, és a gyönyörű festményei, a helyreállított egyetem belső udvara, a Poseidon templom ókori oszlopai, és a tekintélyt parancsoló erőd. Néhány lépésre a tenger friss gyümölcseit árusító halászok portékáit csodáltuk, majd megnéztük a kagylótenyésztők nehéz munkáját. Kellemes estét töltöttünk Cisterninó város színházában. Bizet zenéjét élvezve, a Carmen modern balett feldolgozását láttuk. Az Adria gyöngyszemei: a tenger fölötti sziklákon magasodó Polignano a Mare, és Monopoli. Az előző védett csöppnyi tengeröbléhez sok-sok lépcsőn, hatalmas kavicsokon át botladoztunk egy több íves híd alatt. A tenger erejét a sziklákban meghúzódó barlangok sora mutatja. A közelben, messziről fehérlik a bájos kis Monopoli kikötőváros. Hófehér házai, templomai, kiépített partja, kikötője a pici halászhajókkal elbűvölő. Lecce óvárosát méltán nevezik dél Firenzéjének. Már-már túlzónak tűnnek a sárgás színű puha mészkő – az állat, és növényvilág, illetve az emberi képzelőerő szinte minden formáját felvonultató – faragványok, mégis egységes egészet képeznek a középkori épületek, templomok, és a központi részen fellelhető római kori amfiteátrum (ma szabadtéri színház) maradványai. Szerencsénkre, épp a kirándulásunk napján tartották a „nyitott kapuk” napját. A délszaki növényeket, gyümölcsöket, virágok, és örökzöldek zuhatagát, faragott lépcsőket, díszes korlátokat rejtő paloták kapuit kitárták a nagyközönség előtt. Az esti órákban műsorokkal szórakoztatták a betérőket. Hallható volt Mozart muzsikája, máshol gitárszó, megint másutt jazz band, felolvasás stb. Betértünk egy érdekes műhelybe, ahol papírmasé- figurákat, életképeket készítettek, és állítottak ki. A tartomány határát átlépve közelítettük meg Matera városát, melynek jelentős részét képezik az UNESCO világörökségi listájára felvett sassik. A sziklába vájt házak egykoron Olaszország szégyenének számítottak. Ma turisták tömegei lepik el, és másznak a visszatűző nap tikkasztó melegében, a kövekbe vájt egyre magasabbra emelkedő lépcsősorokon, hogy közelről láthassák a fokozatosan helyre állított építményeket, a sziklatemplomot, a dómot, és a” Tisztítótűz” templomát. Utoljára említem, ami miatt egyáltalán felvetődött bennem a Dél-Olaszországi utazás gondolata: Alberobello, a sajátos technikával épített kör alakú, kúp fedelű, épület, a trullo ezreinek gyűjtőhelye. Oda utazás közben nagy volt a meglepetés, kiderült, hogy trullo övezeten vezet az utunk, hiszen már a megelőző városok határában egymást követték az érdekes kupolás építmények. Valamikor az adószedők megtévesztése céljából létesítették, ma gazdasági épületek, kicsinosított szállások, esetleg lakóépületek. Alberobello túl turistás ma már, mégis elégedetten szemléltem egy kávézó teraszáról az előzőleg bejárt utcák, és trullók sorait. Boldog voltam, hogy teljesült az álmom, és végre eljutottam ide.
A bejárt városok történelmét, az egyes épületek sorsát, a helyi szokásokat, meséket, az emberek történeteit hosszasan lehetne sorolni. Én csak arra törekedtem, hogy egy rövid tájékoztatóban felhívjam a figyelmet, és felébresszem mások érdeklődését is e csodás tájra. Sok élmény – a tengerparti fürdőzések, olasz éttermek, olasz ételek, sajtok dicsérete, különleges gyümölcsök, olaj-, mandarin-, levendula-fák, a ravioli gyúrás rejtelmei – kimaradt.
Hihetetlen, de Magyarországról könnyen megközelíthető hely. Bariig a repülőút mindössze 1óra 16 perc, onnan Grottaglie 1 óra alatt gépkocsival elérhető. "

2012. június 6., szerda
Masseria, avagy a dél-olasz tanyavilág
Magyar fordítása nem igen létezik. Leginkább egy tanyához hasonlít, sokkal nagyobb építményekkel. A XVI. és XVII. században terjedt el építésük Szicíliában és Puglián. Nagy mezőgazdasági cégeknek mondanám őket, ahol helyben laktak a földesurak, a földeken dolgozó parasztok, valamint a haszonállatok (lovak, öszvérek, csirkék, tehenek és nyulak). Ezért van tehát az építményeknek erőd kinézetük, mivel egy egész kis közösséget kellett befogadniuk és megvédeniük.
Napjainkban nagyon sok elhagyatott Masseriát látni az utak mentén, de szerencsére azért nem hagynak mindent kárba veszni. Grottaglie mellett lézetik egy Crispiano nevű település, amit a 100 Masseria földjének is neveznek. Ezeket mind meg lehet látogatni, és a legjobb, hogy meg lehet kóstolni és vásárolni az általuk termesztett, készített termékeket pl: sajtok, borok, zöldségek, olivaolaj stb. Van több szervezet is, akik azzal foglalkoznak, hogy végigvezetik a nagyérdeműt az arra legérdemesebb Masseriák között.
Érdekesek még a trullo Masseriák, amelyeket főleg az Itria völgyben (Valle d'Itria) láthattok Martina Franca és Locorotondo között.
Ami nekem nagyon tetszik, hogy néhány Masseriát Hippy életszemléletű emberek vettek kezelésbe, akik megvásárolták a lerobbant tanyákat, rendbe hozták őket, és most önellátó módon mindent saját maguknak termesztenek meg. Néha szoktak szervezni koncerteket, vagy kóstoló napokat, amikor az általuk készített kenyereket, lekvárokat, stb lehet kipróbálni. Az egyik ilyen helyet, Robert Owen Masseriának hívják, ahol egy nagyon érdekes élményünk volt. Megismertünk egy vak asztalost, aki rendes műhelyben dolgozik, profi asztalos szerszámokkal (fűrész stb). A műhelybe lépők sokszor megkérdezik tőle, miért nem kapcsolja fel a villanyt? Ő csak mosolyog ilyenkor. :)

![]() |
| Masseria régen |
![]() |
| Masseria napjainkban |
![]() |
| Masseria trullókkal |
2012. május 18., péntek
Hajós kirándulás, horgászat
Többféle hajókázási lehetőséget is találtam:
1. Hajókirándulás idegenvezetővel (ezt igény szerint fordítom). 8 Euro
Ez egy két órás kirándulás, amely alatt végig haladtok Taranto óvárosa, és újvárosa mellett, valamint tesztek egy kört a Mar Piccoloban (ez egy hatalmas öböl), ahol a híres Tarantoi cozzet (fekete kagyló) tenyésztik.
2. Fél napos kirándulás vitorláshajóval. Itt hasonló az útvonal, pár helyen viszont megáll a hajó. Itt a vitorlás befogadóképessége miatt az utasok száma korlátozott. Az ár nagyban függ az utasok létszámtól, ami max 10 fő.

Horgászat:
Ez egy nagyon izgalmas szórakozási lehetőség. Lehetőség van a helyi horgászokkal, egy tipikus halászhajóval egy 6 órás kiránduláson részt venni. A fedélzeten veletek lesz egy tengerbiológus is, aki minden különleges tudnivalót elmagyaráz majd. Bemutatják Taranto legősibb mesterségének a halászatnak minden fortélyát, a hálós, a pecabotos, a hal és a kagyló halászaton át. És a legjobb, hogy az árban benne van egy vacsora is, melyet a hajón fogyaszthattok el. Természetesen a kifogott halakból és tengeri gyümölcsökből készülnek a jobbnál jobb fogások: előétel, tészta (mint elsőfogás), sült hal (második fogás), bor és sör. :)
Mindez 35 Euro ha összejön 15 ember, ha ennél kevesebb változik az ár, ez sajnos csak akkor derül ki amikor már itt vagytok.

| Felirat hozzáadása |

2012. május 9., szerda
Bringa, lovaglás
Ha egy kis mozgáshoz van kedvetek a nyaralás alatt, Grottaglie környéke számos lehetőséget nyújt erre. A kisvárost gyönyörű természetes környezet veszi körül (oliva, szőlő ültetvények, barlangok, szakadékok), amit érdemes megnézni. A földeket körülvevő betonutakon szinte sosincs autóforgalom, így zavartalanul biciklizhetünk, vagy lovagolhatunk.
Ha nincs kedvetek gyalogolni, lehetőségetek van biciklit bérelni, igény szerint túravezetővel is, aki megmutatja nektek a környék legérdekesebb látnivalóit, hagyományait. Különböző útvonalak közül lehet választani, melyek közül a legjobb az, amelyik elvezet egészen a tengerpartig.
Ha a tekerés nincs igazán ínyetekre, hasonló túrákon lehet részt venni lóháton is, melyek körülbelül 3 órát vesznek igénybe.

2012. április 24., kedd
D'Erchie olaja
Mint már arról többször is írtam és az élménybeszámolók közt is olvashattátok, Puglián rengeteg olívaültetvénnyel találkozhattok Az útikönyvek szerint is itt termelik Olaszország olívaolajának 60-65%-át.
Szerencsére az egyik legjobb minőséget produkáló üzem pont Grottaglie mellett található, Montemesolán, egy kis faluban. (Kb 5 perc kocsival.) A cég 1932 óta létezik, már a harmadik generáció viszi az üzletet. Van nekik több DOP védjegyes olajuk, valamint ha jól számoltam kb 16 féle ízből választhatunk. Az ízek a különféle típusú olíváktól függenek, valamint többféle aromatizált olajat is gyártanak, mint szarvasgombás, fokhagymás, csípős paprikás, narancsos, bazsalikomos, citromos, mentás. Kaphatóak kis kiszerelésben is, így ha valaki vinne haza, könnyen befér majd a bőröndjébe.
Egy másik jó hír, hogy akit érdekel az olívaolaj, a vásárláson kívül kóstolhat és az üzemen is körbevezetik, elmagyarázva a gyártás különböző fázisait.
Tehát még egy ok, hogy ellátogassatok ide! :)

2012. április 16., hétfő
Fiat 500 találkozó
Hétvégén nagy események voltak itt Grottagliében. Először a Vivicitta futóversenyen szurkolhattunk a résztvevőknek, majd pár száz méterrel odébb a városközpontban Fiat 500 nemzeti találkozó volt. A felújított hagyományos kinézetű kisautóktól kezdve a Tunning példányokon keresztül nagy volt a részvétel. És nem csak Fiatokat láthattunk, hanem régi Alfákat, Lanciakat, és Vespa motorokat is.
Ha valaki esetleg bolondul az olasz oldsmobilokért nem maradt le semmiről. Ostuniban Június 17.-én ismét megrendezik az eseményt.
A repülőjegyek szerencsére még egész jó áron kaphatóak, tehát ha van kedvetek esetleg egy hosszú hétvégére is leugrani az olasz csizma sarkába, vegyétek fel velem a kapcsolatot.
Íme néhány kép a vasárnapi találkozóról:

2012. április 13., péntek
MARTA
Amellett, hogy ez egy női név, a Tarantoi Nemzeti Régészeti Múzeumot is így hívják. Olaszul Museo Nazionale Archeologico di Taranto, innen a rövidítés.
A múzeum, a nápolyi után Dél-Olaszország második leggazdagabb gyűjteményével rendelkezik. 1887-ben alapították az ókori Tarentum és Magna Grecia leleteinek bemutatására. A múzeum három fő részből áll: topográfiai gyűjtemény (korabeli térképek és városmakettek), a görög-római gyűjtemény, valamint a paleolitikumi-bronzkori gyűjtemény. A legértékesebb látnivalók között van az ókori arany pénz- és ékszergyűjtemény, valamint a tarentumi nekropoliszból származó szarkofágok.

2012. április 10., kedd
Magna Grecia
Aki Puglián jár sokszor beleütközhet olyan turistáknak szóló barna színű táblákba, amelyeken a Magna Grecia felirat olvasható. Mit jelent ez a két szó? Íme egy kis történelem:
Itália déli részén a Kr.e. 8. század közepétől kezdve jöttek létre állandó görög települések, de már ezt megelőzően is, a mykénéi civilizáció korában, majd a "sötét kor" végétől ismét, rendszeresen keresték fel az itáliai partokat az Égeikum felől érkező hajósok. Amint azt egyes helyeken a görög kerámia felhalmozódása mutatja, nagy valószínűséggel állandó kereskedelmi állomáshelyeket, ún. emporionokat is létrehoztak.
A hagyomány szerint Kr.e. 755-ben önálló itáliai "gyarmatváros" alapítására is sor került, amikor az euboiai betelepülők létrehozták Kymét (Cumae), a mai Nápolytól nem messze északra. Ez lett egyben a legészakibb itáliai görög település is. Az euboiaiak további kolóniákat alapítottak Szicília keleti partján, s ezzel egyidőben létrehozták a Messinai-szoros ellenőrzését biztosító Rhégiont (ma Reggio di Calabria).
A század végén pedig a spártaiak is létrehozták egyetlen nyugati gyarmatvárosukat, Tarast (ma Taranto). A dél-itáliai görög városok, bár kivétel nélkül a tengerpart közelében épültek ki és valószínűleg mindig figyelmet szenteltek a tengeren folyó mozgásoknak, szárazföldi területük biztosítására és növelésére szintúgy törekedtek, ki több, ki kevesebb sikerrel. A dél-itáliai görög polisvilágot ókori eredetű, összefoglaló névvel Magna Graeciának (Nagy Görögország) nevezzük. (A térképen látható barna színnel jelölt területek tartoztak a görögök fennhatósága alá. )
A görög városalapítók a legtöbb esetben nem lakatlan területre érkeztek: Dél-Itáliában a bronzkor óta több, különböző őshonos kultúra élt egymás mellett, így például a pugliai félszigeten lakó, illír nyelvjárású messapusok, peucetusok és daunusok. Az itáliai kolóniák alapítása a bennszülött népek hol erőszakos, hol békés beolvasztásával járt, sok jel mutat arra azonban, hogy több csoportjuk a klasszikus korig tovább élt a görög városok hátországában, velük többé-kevésbé élénk gazdasági, társadalmi és kulturális kölcsönhatásban.
A dél-itáliai görög városállamokat csak jobb híján, nevezzük "gyarmatnak", ill. "kolóniának": kapcsolatuk a létrejöttükben szerepet játszó görögországi városokkal, régiókkal nem fogható a gyarmatosítók függőségi viszonyához. Valójában Magna Graecia városai a legritkább esetben "függtek" alapítóiktól, kapcsolataikat sokkal inkább a mindenkori aktuális politikai helyzet határozta meg, kereskedelmi és kulturális szempontból pedig az égei görög világ minden olyan központja felé nyitottak voltak, amelynek termékei, újdonságai, ízlése és eszméi elérhették őket.
Ennek megfelelően a térség művészeti kultúráját is a sokrétű anyaországi hatások jellemzik; az egyes itáliai közösségek azonban érezhetően más-más módon válogattak a keletről érkező minták között és más-más közösségi stílussá ötvözték azokat. Technikai szempontból különös nehézséget jelentett a márványkő hiánya, így a márvány nagyszobrászat emlékei Magna Graeciában igen ritkák, ezzel szemben a görög világban másutt ismeretlen jelentőségre tett szert a mészkőszobrászat, valamint a terrakotta kis- és nagyplasztika. Az Athénből bevándorolt mesterek hatására hatalmas mennyiségben termelő és magas színvonalú vörösalakos vázafestészeti műhelyek alakultak és működtek egészen a Kr.e. 4. század legvégéig. A klasszikus kori dél-itáliai vázafestészet négy nagy regionális "iskolája" a pugliai, a lucaniai, a campaniai és a paestumi. A dél-itáliai görögség, elsősorban pugliai művészeti kultúrája nagy hatással volt Itália északibb népeinek, elsősorban az etruszk művészeknek és kézműveseknek az ízlésvilágára.

2012. április 6., péntek
Bbubbli Bbubbli
Ez a furcsa név nem egy rágógumi neve, hanem fontos része a grottagliei húsvéti rítusoknak. Nagypéntek, mely ünnepen Jézus halálának és sírban pihenésének napját ünneplik, a hívők világában egy nagyon fontos nap. Este az óváros szinte összes temploma megnyitja kapuit, és a hívők a Bbubbli bbubblikat követve résztvesznek a miséken. De kik ők? Hívők, akik kapucnis lepelben mezítláb járják végig ezt a szent menetet. A köznyelv szerint a fura név, a mormolásra emlékeztet.
Íme egy videó melyet az idei Grottagliei Szent hét (Settimana santa) népszerűsítése céljából készítettek.
Ezzel kívánok kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

2012. április 4., szerda
Fasano - Zoosafari
Fasanoban (Bari és Brindisi között helyezkedik el) található Puglia egyik legnagyobb szórakoztató parkja. Mint az a nevéből már kiderült a parkon belüli legnagyobb érdekesség a szafari, ahol az állatok szabadon kószálhatnak. Körbe lehet menni saját autóval vagy kis vonattal. Katt ide, ha megnéznéd milyen állatokkal találkozhattok a szafarin. (a számokra kell majd rámenni az egérrel).
Azonban nem csak az autós állatkerti kör, szórakoztatja az idelátogatókat; van ezenkívül delfinárium, vidámpark (25 féle nagy attrakcióval, mint óriáskerék, hullámvasutak, elvarázsolt ház), gorilla -, csimpánz -, gibbon -, trópusi - és rovarház, "normál állatkert", 4D élménymozi, gyerekszínház, kiállítások (dinoszauruszos, tudományos, hajós), botanikus kert, éttermek, és piknikezésre alkalmas parkrészek.
Minden adott, hogy egy család gyerekkel vagy anélkül egy feledhetetlen, szórakoztató napot töltsön el. Fasanohoz nagyon közel van a tenger is (10 perc kocsival), így esetleg befejezésül még mártózni is lehet egyet a program után.

2012. március 29., csütörtök
Olasz mediterrán diéta fesztivál (Május 24 - 27 - Lecce)
Ugye emlékeztek, hogy az előző bejegyzésben egy bor fesztivált ajánlottam nektek, amit május 27.én rendeznek meg. Puglián nyitva állnak majd a nagyközönség előtt a legnevesebb borpincék ajtajai. Különböző programokkal várnak majd Titeket, mint borkóstolás, idegenvezetés a pincékben és a szőlőföldeken, tipikus pugliai ételek kóstolása, koncertek, stb.
Május utolsó hétvégéjén azonban nem csak ez a szuper program vonzza ide a turistákat, hanem a Leccében megrendezésre kerülő Olasz mediterrán diéta fesztivál is (Festival della Dieta Med-Italiana). A fesztivál egyik leglátványosabb eleme a Lecce belvárosában megtalálható piac lesz, ahol minden, a mediterrán diéta részét alkotó összetevő megtalálható lesz. (olivaolaj, bor, zöldségfélék, gabonafélék, kenyér, tészta, hüvelyesek, gyümölcs, ...) Minden kiállító amellett, hogy árul majd, értékes információkkal látja el az érdeklődőket a termékek jótékony élettani hatásával kapcsolatban, és persze kóstolni is lehet majd.
Emellett a fesztivál különböző érdekes programokat kínál majd, mint:
- éttermek és trattoriák által szervezett főző tanfolyamokon vehetünk majd részt;
- újsáíroknak, bloggereknek és szakértőknek szerveznek egy úgynevezett Foodeducational tour-t;
- mediterrán diétával kapcsolatos könyvek, filmek és újságok bemutatója;
- prezentációk, szemináriumok, workshopok a szektor fontos személyiségeivel.
A fesztiválon általában nagy létszámban szoktak részt venni séfek, újságírók, és szakértők, Olaszország minden részéről, valamint Angliából, Németországból, Hollandiából, Az Egyesült Államokból, Kanadából, ezzel is bizonyítva az esemény fontosságát. Remélem találkozhatunk majd magyarokkal is, akik hírét viszik majd az itteni egészséges táplálkozás fő értékeinek!

2012. március 20., kedd
Puglia leghíresebb borai
Puglia, az olasz csizma sarka és sarkantyúja, egykor Európa borospincéjének számított. Innen származó borok kerültek a rómaiak, a longobardok, a spanyolok, a bourbonok és a normannok asztalára. Ez az ország legrégibb borvidéke, egyben a legnagyobb termelő is, az olasz borok körülbelül egyhatoda innen kerül ki, így világviszonylatban is benne van a TOP 10-ben. Őshonos szőlőik a negroamaro, aglianico, és a primitivo.
Primitivo:
Nagy, erőteljes bor, ugyanakkor érzékien selymes, mélyvörös színű, teljes, zamatos és gyümölcsös. Ízvilága bársonyos és egy kicsit fűszeres. Illata erdei gyümölcsös. Az olasz konyha paradicsomos ízesítésű ételeinek kiváló kísérője. Szoba hőmérsékleten fogyasszuk, egy órával fogyasztás előtt bontsuk fel.
Negroamaro:
Szó szerint azt jelenti, hogy fekete (negro) és keserű (amaro). Annak ellenére, hogy vörösbor, illata különösen aromás is lehet. Színe egészen sötét, savai élénkek, a korty végén pedig néha-néha „gyógyszeres” kesernyésség jelenik meg.
Akik már ismerték a pugliai borokat és akiket esetleg felcsigáztam, azoknak ajánlok egy nagyon jó kis programot májusra. A Borturizmus országos mozgalom (Movimento Turismo Vino) 2012 Május 27.-ére szervezi a Cantine Aperte programot, mely Olaszország legfontosabb borvidékeire így Pugliára is várja az érdeklődőket. Nyitva állnak majd a nagyközönség számára a legfontosabb borpincék ajtajai. Beavatnak minket a gyártás titkaiba, lehet majd kóstolni, idegenvezetővel sétálni a szőlőföldeken. Ezzel az eseménnyel próbálják a borkultúrát közelebb hozni az emberekhez. Ami még nagyon kecsegtető, hogy az enogasztronómiai bemutatókon a helyi tradicionális ételeket is végig lehet majd kóstolni, párosítva őket egy jó borral.
Részletes program a Pugliai programokról nemsokára, amint felteszik az olasz honlapra. Addig is ha tervezitek az idelátogatást ajánlom, hogy minél előbb vegyétek meg a repjegyeket, amíg még olcsók!

2012. március 13., kedd
Il gallo
Gallo, azaz kakas. Grottaglie egyik legfontosabb szimbóluma, melynek fő jelentése az itteniek számára a termékenység.
Mint azt már biztos jól tudjátok, ezt a kisvárost a kerámia városának is nevezik. (A kerámia negyedben közel 100 darab műhely található). A tradicionális motívumok között természetesen megtaláljuk az előbb említett kakast is, főleg tányérokon. Az egyik legismertebb kerámia mester dédunokája mesélt nekem egy történetet, amiből nem tudom mennyi igaz, de az biztos hogy érdekes egy sztori. Tehát állítólag régen, amikor nagyon nagy szegénység volt, sokszor a brodon (erőlevesen) kívül más nem került a tányérba. Ezért a tányér közepébe festették a híres kakast, mondván, hogy így legalább úgy tűnik, mintha lenne hús a tányérban.
Ez tehát egy ősi sztori.
A kakas azonban nemrégiben (3 éve) ismét régi fényében díszeleghetett, mindenki róla beszélt. A Fame fesztivál (a vilás egyik leghíresebb street art fesztiválja) alkalmából Erica il cane, egy nagyon szimpatikus művész srác, egy hatalmas méretű kakast festett a kerámia negyed felett álló egyik házra. Szinte az egész város örömmel fogadta a művet, örültek, hogy olyan témát sikerült találni, amely hűen tükrözi a város hagyományait. A városvezetésnek azonban valamiért nem tetszett a kakas, hiába semmi kivetnivaló, vagy gúnyos háttérszándék nem volt benne. Lefestették a falat. Megtorlásul a következő évben Erica il cane megalkotta a Kakas temetése című művét, amely a Grottagliei stadion falának teljes hosszát lefedi. A híres kakas képzeletbeli népes családja mind részt vett a temetésen, csibéktől a kotlósokig. :)

2012. február 21., kedd
Pénztárcakímélő kihagyhatatlan pugliai harapnivalók
Ha épp nagyon benne vagytok a városnézésben, és nincs kedvetek beülni egy étterembe; csak épp bekapnátok valamit amit el lehet majszolni menet közben, vagy egy padon tanyázva, akkor mindenképp próbáljátok ki az alábbi "gyors" kajákat:
Puccia
Leginkább félbevágott óriás pizzazsömlének hívnám, mivel pizzatésztából készül. A legtöbb helyen te választhatod ki, hogy mit tegyenek bele (paradicsom, sonka, mozzarella, csípős szalámi, gomba, saláta). Millió verziója létezik.
Kis segítség az étlap vagy árlap megértéséhez:
pomodoro - paradicsom
insalata - saláta
prosciutto cotto/crudo - főtt/füstölt (pármai) sonka
funghi sotto olio- gomba (olajban eltett)
melanzane sotto olio - padlizsán (olajban eltett)
salame piccante - csípős szalámi
zucchine - cukkini
insalata russa - francia saláta
patate fritte - sült krumpli
formaggio - sajt
Ezekből és még megannyi belevalóból lehet válogatni általában, nekem a rucola az első amit beletetetek.
Panzerotto:
Ez a finomság is pizzatésztából készül, nagyon egyszerű és laktató étel. Otthon is el lehet készíteni nagyon gyorsan (bolti pizzatésztával). A 20-30 cm átmérőjű pizza köröket megkenem paradicsomszósszal (melyet előre elkészítek, sóval, borssal, bazsalikommal), ráteszek 1-2 szelet gépsonkát, majd pár szelet mozzarellát. Ezután félbehajtom, és a széleit villával összenyomkodom, lezárom. Majd kisütöm olajban, de tetszés szerint sütőben is lehet. Én az olajos verziót jobban szeretem, mert így ropogósra sül a tészta.
Olaszul:
panzerotto fritto - olajban sült páncerotto (fonetikusan)
panzerotto al forno - sütőben sült panzerotto
Olcsón ki lehet jönni a minimarketekben és szendvicsezőkben (paninoteca-ban) kapható óriás szendvicsekből is. Ezek a szendvicsek nincsenek előre legyártva. Minden kisboltban kérheted! Tehát ne ijedjetek meg, ha nem láttok előre csomagolt szendvicseket. Mindenkinek külön készítik el. Az összetevőkre elég rábökni. :)
Egy kis olaszóra, hogy eljussunk a bökdösésig:
Mi fai un panino? - Kérek egy szendvicset. (igazából azt jelenti, hogy csinálsz nekem egy szendvicset?-itt így beszélnek :) )
Come lo vuoi? - Milyet? (Hogyan szeretnéd?)
És itt lehet kezdeni sorolni a hozzávalókat. A mezzo sfilatino nevű kifli a legjobb hozzá. Ez elég nagy ahhoz, hogy ebédre is elég legyen. Egy fél bagettnek felel meg.

2012. február 7., kedd
Anna és a januári napsugarak
Íme Anna összefoglalója a kis januári kiruccanásáról. Hihetetlen módon kifogta a legszebb, legnaposabb és legmelegebb napokat így tél közepén!
Szia Marcsi!
Igen,ezek szerint tényleg mázlim volt,én gondolom a "pumóm is besegített. Mindig itt van a közelemben,hiszek benne ,hogy mindig szerencsét fog hozni.
Nem bántam meg ,hogy januárban mentem /főleg hogy jó idő volt/ de a nagy csúcsforgalom sem hiányzott.Imádtam a tengert,nagyon tetszett a kis törpfalu -Alberobello ,finom fagyit ettem,tetszett a "dolce vita a kávézó előtt ,és a séták a parkban Bellel a kutyussal.
Köszönöm a túravezetést! Jó egészséget és sok vendéget kívánok Nektek!Mindenkinek ajánlom,látogassa meg ezt a darabka mesevilágot!
Szeretettel:Anna
----------------------------------------------
Szeretném felhívni a figyelmeteket a bal oldalon található szavazásra. Fontos lenne tudnom a nagy többség mit szeretne, 10 napos vagy 2 hetes fix időpontokat? Májusig lehet jönni hosszú hétvégére is nyugodtan!

2012. január 27., péntek
Február - szerelem és karnevál
Lassan itt a farsang hónapja, mint azt már olvashattátok az előző posztban is. 4 időponttal vár Titeket Polignano, Puglia karneválról híressé vált kisvárosa. Szinte egész évben készülnek erre a színes, táncosokkal, papírmasé szobrokkal, kiállításokkal, és koncertekkel teli eseményre. A 4 időpont: február 5, 12,19, 21 - szombatonként és keddenként.Vessetek egy pillantást a hivatalos honlapra, ami igaz olaszul van, de sok sok képet nézegethettek.
Fantasztikus ajándék lehet szerelmeseknek, összekötve a Valentin nappal, ami február 14.-én van. Pont egybe esik a karneváli dátumokkal. Valentin napon az éttermek külön menüvel szoktak készülni, igazi romantikus hangulatot teremtenek.
Ha tervezitek, hogy eljönnétek minél előbb írjatok!

2012. január 11., szerda
Putignanoi karnevál februárban
A putignanoi karnevál az egyik legrégebbi és legtradicionálisabb Olaszországban és Európában. 1394 óta szórakoztatja a nagyérdeműt.
A karnevál különleges álarcát Farinellának hívják. A maszk az ötvenes évek elején jött létre. Egy szerencsétlen, részeges bohócot ábrázol. Ruházata is különböző színű foltokból lett összevarrva. Nevét egy tipikus, helyi lisztről kapta, mely csicseriborsó és búzaliszt keveréke. Ezt a fajta lisztet használták a legtöbb szegényes étel elkészítéséhez.
A karnevál évszázados összetevői igazán egyszerűek, kell hozzá: víz, ragasztó, papír (a papírmasé összetevői), színes foltok, utcazene, szarvak, bajuszok és szoknyák. Ez az ország egyik leghosszabb karneválja, négyszer rendezik meg a felvonulást februárban, mely telis-tele álarcokkal, maskarás csapatokkal, táncosokkal, de legfőképp viccesen feldíszített óriás kocsikkal. Ezek a gigantikus mozgó papírmasé szobrok igazi művészi alkotások, melyeken egész évben dolgoznak a mesterek.
És a legfontossabb, hogy mikor?:
2012 február 5,12,19 és 21.-én
És búcsúzóul pár kép:

2012. január 3., kedd
Januári program
Remélem mindenki kipihente a szilveszteri bulit és már elkezdtétek szövögetni a terveket erre az évre. Az utazási terveket is. :)
Ha január és februárban nem bírjátok tovább a hideg, fagyos magyar időjárást, mindenképp érdemes leutazni ide pár napra. A repjegyek ebben az időszakban nagyon olcsók! Nem mondom, hogy kánikula fog fogadni benneteket, hisz itt is tél van. Bár itt a tél, az egy teljesen más fogalom. Napközben 10-15 fok, este 5-8 (ez a leghidegebb éjszakákon). Minden zöld, a az olivaültetvények gyönyörűek ebben az időszakban. A több ezer éves fák virágokkal teli zöld mezőkön csücsülnek. A lényeg, hogy tökéletesen megfelel egy kis hétvégi városnézésre, kirándulásra.
És ami pluszt kínál még a régió az általános látnivalókon kívül:
San Ciro Grottaglie védőszentjének ünnepe - Ezen az ünnepen a január 31-i körmeneten kívül, január 30-án egy hatalmas tüzet is gyújtanak, ezzel állítva emléket San Cironak. Az ünnep alkalmából színvonalas vidámpark és tűzijáték is helyet kap a rendezvényen.
Hamarosan olvashattok a különböző februári karneváli programokról is!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)