2012. június 6., szerda

Masseria, avagy a dél-olasz tanyavilág

Magyar fordítása nem igen létezik. Leginkább egy tanyához hasonlít, sokkal nagyobb építményekkel. A XVI. és XVII. században terjedt el építésük Szicíliában és Puglián. Nagy mezőgazdasági cégeknek mondanám őket, ahol helyben laktak a földesurak, a földeken dolgozó parasztok, valamint a haszonállatok (lovak, öszvérek, csirkék, tehenek és nyulak). Ezért van tehát az építményeknek erőd kinézetük, mivel egy egész kis közösséget kellett befogadniuk és megvédeniük.
Napjainkban nagyon sok elhagyatott Masseriát látni az utak mentén, de szerencsére azért nem hagynak mindent kárba veszni. Grottaglie mellett lézetik egy Crispiano nevű település, amit a 100 Masseria földjének is neveznek. Ezeket mind meg lehet látogatni, és a legjobb, hogy meg lehet kóstolni és vásárolni az általuk termesztett, készített termékeket pl: sajtok, borok, zöldségek, olivaolaj stb. Van több szervezet is, akik azzal foglalkoznak, hogy végigvezetik a nagyérdeműt az arra legérdemesebb Masseriák között.
Érdekesek még a trullo Masseriák, amelyeket főleg az Itria völgyben (Valle d'Itria) láthattok Martina Franca és Locorotondo között.
Ami nekem nagyon tetszik, hogy néhány Masseriát Hippy életszemléletű emberek vettek kezelésbe, akik megvásárolták a lerobbant tanyákat, rendbe hozták őket, és most önellátó módon mindent saját maguknak termesztenek meg. Néha szoktak szervezni koncerteket, vagy kóstoló napokat, amikor az általuk készített kenyereket, lekvárokat, stb lehet kipróbálni. Az egyik ilyen helyet, Robert Owen Masseriának hívják, ahol egy nagyon érdekes élményünk volt. Megismertünk egy vak asztalost, aki rendes műhelyben dolgozik, profi asztalos szerszámokkal (fűrész stb). A műhelybe lépők sokszor megkérdezik tőle, miért nem kapcsolja fel a villanyt? Ő csak mosolyog ilyenkor. :)

Masseria régen




Masseria napjainkban
Masseria trullókkal


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése