Bemutatkozás

Engedd meg, hogy pár szóban bemutatkozzam és elmeséljem Neked hogyan is keveredtem kapcsolatba Dél-Olaszország e csodás vidékével..

Egy kis élettörténet tehát:
Asztalos Mária a nevem, 1982-ben születtem Budapesten. Nemzetközi kapcsolatok szakon diplomáztam, amelyhez hűen tartom magam, már ha a nemzetközi szóra gondolunk :).
6 évvel ezelőtt Spanyolországban önkénteskedtem fél évet, ahol főként olasz barátokat sikerült szereznem. Nagyon megtetszett a nyelv és az élet stílusuk, optimizmusuk. Ezután úgy döntöttem kiköltözöm Olaszország északi részére, ahol 2 év után rá jöttem, talán Olaszország mégsem nekem való. Nem éreztem magam otthon, és nem is sikerült beilleszkednem. De legalább megtanultam az olasz nyelvet, amit hazajövetelem után, Budapesten is használhattam munkában és a hétköznapokban. (Rengeteg olasz lakik Budapesten.)
Majd a sors összehozott egy dél-olasz sráccal, aki miatt kiköltöztem Puglia megyébe, Grottagliébe, a kerámia városába. Itt megnyugodtam, hogy létezik az az Olaszország, amire mindig is vártam északon.
A hely gyönyörű, igazi mediterrán kisváros, sikátorokkal, középkori épületekkel, kaktuszokkal, leanderekkel, olívafákkal, megannyi kulturális programmal, de ami a legjobban tetszik, hogy az emberek segítőkészek, befogadóak mindenkivel.
2009 nyara óta létezik egy közvetlen járat Budapestről, amellyel Bariig nagyon kedvező áron el lehet jutni. Úgy döntöttem, ki kell használnom ezt a lehetőséget, hogy végre megmutathassam másoknak is, ezt a megannyi csodát tartogató környéket.Ezért is hoztam létre ezt a blogot.
Két éven keresztül helyben fogadtam a magyar látogatókat, ám úgy hozta a sors, hogy hazaköltöztem Magyarországra, ám a szállásfoglalásban, programajánlásban ugyanúgy közvetítő szerepet fogok játszani, mint eddig, az olasz tanítást pedig itthon folytatom.
Remélem minél többen ellátogattok majd erre a magyarok által még ismeretlen, ám gyönyörű ezerféle szépséget magában hordozó vidékre!