Puglia, az olasz csizma sarka és sarkantyúja, egykor Európa borospincéjének számított. Innen származó borok kerültek a rómaiak, a longobardok, a spanyolok, a bourbonok és a normannok asztalára. Ez az ország legrégibb borvidéke, egyben a legnagyobb termelő is, az olasz borok körülbelül egyhatoda innen kerül ki, így világviszonylatban is benne van a TOP 10-ben. Őshonos szőlőik a negroamaro, aglianico, és a primitivo.
Primitivo:
Nagy, erőteljes bor, ugyanakkor érzékien selymes, mélyvörös színű, teljes, zamatos és gyümölcsös. Ízvilága bársonyos és egy kicsit fűszeres. Illata erdei gyümölcsös. Az olasz konyha paradicsomos ízesítésű ételeinek kiváló kísérője. Szoba hőmérsékleten fogyasszuk, egy órával fogyasztás előtt bontsuk fel.
Negroamaro:
Szó szerint azt jelenti, hogy fekete (negro) és keserű (amaro). Annak ellenére, hogy vörösbor, illata különösen aromás is lehet. Színe egészen sötét, savai élénkek, a korty végén pedig néha-néha „gyógyszeres” kesernyésség jelenik meg.
Akik már ismerték a pugliai borokat és akiket esetleg felcsigáztam, azoknak ajánlok egy nagyon jó kis programot májusra. A Borturizmus országos mozgalom (Movimento Turismo Vino) 2012 Május 27.-ére szervezi a Cantine Aperte programot, mely Olaszország legfontosabb borvidékeire így Pugliára is várja az érdeklődőket. Nyitva állnak majd a nagyközönség számára a legfontosabb borpincék ajtajai. Beavatnak minket a gyártás titkaiba, lehet majd kóstolni, idegenvezetővel sétálni a szőlőföldeken. Ezzel az eseménnyel próbálják a borkultúrát közelebb hozni az emberekhez. Ami még nagyon kecsegtető, hogy az enogasztronómiai bemutatókon a helyi tradicionális ételeket is végig lehet majd kóstolni, párosítva őket egy jó borral.
Részletes program a Pugliai programokról nemsokára, amint felteszik az olasz honlapra. Addig is ha tervezitek az idelátogatást ajánlom, hogy minél előbb vegyétek meg a repjegyeket, amíg még olcsók!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Étel-Ital. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 20., kedd
2012. február 21., kedd
Pénztárcakímélő kihagyhatatlan pugliai harapnivalók
Ha épp nagyon benne vagytok a városnézésben, és nincs kedvetek beülni egy étterembe; csak épp bekapnátok valamit amit el lehet majszolni menet közben, vagy egy padon tanyázva, akkor mindenképp próbáljátok ki az alábbi "gyors" kajákat:
Puccia
Leginkább félbevágott óriás pizzazsömlének hívnám, mivel pizzatésztából készül. A legtöbb helyen te választhatod ki, hogy mit tegyenek bele (paradicsom, sonka, mozzarella, csípős szalámi, gomba, saláta). Millió verziója létezik.
Kis segítség az étlap vagy árlap megértéséhez:
pomodoro - paradicsom
insalata - saláta
prosciutto cotto/crudo - főtt/füstölt (pármai) sonka
funghi sotto olio- gomba (olajban eltett)
melanzane sotto olio - padlizsán (olajban eltett)
salame piccante - csípős szalámi
zucchine - cukkini
insalata russa - francia saláta
patate fritte - sült krumpli
formaggio - sajt
Ezekből és még megannyi belevalóból lehet válogatni általában, nekem a rucola az első amit beletetetek.
Panzerotto:
Ez a finomság is pizzatésztából készül, nagyon egyszerű és laktató étel. Otthon is el lehet készíteni nagyon gyorsan (bolti pizzatésztával). A 20-30 cm átmérőjű pizza köröket megkenem paradicsomszósszal (melyet előre elkészítek, sóval, borssal, bazsalikommal), ráteszek 1-2 szelet gépsonkát, majd pár szelet mozzarellát. Ezután félbehajtom, és a széleit villával összenyomkodom, lezárom. Majd kisütöm olajban, de tetszés szerint sütőben is lehet. Én az olajos verziót jobban szeretem, mert így ropogósra sül a tészta.
Olaszul:
panzerotto fritto - olajban sült páncerotto (fonetikusan)
panzerotto al forno - sütőben sült panzerotto
Olcsón ki lehet jönni a minimarketekben és szendvicsezőkben (paninoteca-ban) kapható óriás szendvicsekből is. Ezek a szendvicsek nincsenek előre legyártva. Minden kisboltban kérheted! Tehát ne ijedjetek meg, ha nem láttok előre csomagolt szendvicseket. Mindenkinek külön készítik el. Az összetevőkre elég rábökni. :)
Egy kis olaszóra, hogy eljussunk a bökdösésig:
Mi fai un panino? - Kérek egy szendvicset. (igazából azt jelenti, hogy csinálsz nekem egy szendvicset?-itt így beszélnek :) )
Come lo vuoi? - Milyet? (Hogyan szeretnéd?)
És itt lehet kezdeni sorolni a hozzávalókat. A mezzo sfilatino nevű kifli a legjobb hozzá. Ez elég nagy ahhoz, hogy ebédre is elég legyen. Egy fél bagettnek felel meg.

2011. szeptember 22., csütörtök
Életem legjobb fagyija Alberobello-ban
Mint azt észrevehettétek, egy pár napja nem nagyon frissítem az oldalt. Még nem untam meg a blog szerkesztést, nem erről van szó. Most majdnem két hétig egy nagyon kedves magyar párral töltöm napjaimat, akik beneveztek a szeptemberi időpontra.
Tegnap voltunk Alberobelloban ( a híres trullók városában), ahol megtalálhatjátok Puglia szerintem legjobb kézműves fagyizóját is. Csak hogy érzékeltessem mégjobban, ma Polignano a mare-t néztük meg, de hazafelé muszáj volt Alberobello felé kerülnünk (plussz fél óra kocsival), mert ezzel a fagyival nem lehet betelni. Sőt az első alkalom után rögtön jött egy repeta. :)
Tudni kell, hogy a cukrász mesternő Maria Caterina Di Pietro maga megy el egy közeli faluba megvenni a gyümölcsöket a fagyihoz. Nem azért mert Alberobello városában nem lehet kapni, csak mert tudja, hogy ott a legfinomabb. A helyben nem érő gyümölcsöket, például erdei gyümölcsöket, pedig Trentino-ból, északról szállíttatja.
Már többször volt szerencsém betérni a fagyizóba és saját szememmel is láttam, hogy mindíg idény gyümölcsökből készülnek a különböző ízek, mint például: füge, datolya, mandula, pisztácia, fenyőmag, barack, eper, sárgadinnye, citrom. (ezek csak a legfinomabbak, van még sok-sok féle)
Az őszi-téli idényízek pedig a sült gesztenye, naspolya, mandarin, narancs, szőlő lesznek.
A fagyik nincsenek túldúsítva tejszínnel és agyonédesítve cukorral, így a fent említett gyümölcsök ízét egy az egyben visszaadják. Persze amíg nem kóstoljátok meg nehéz elképzelni, az ember egy sima fagyira gondol ilyenkor, ami egy kicsit jobb mint az átlag, de ez tényleg más.
Az esetleg nem annyira édesszájú, fagyit nem kedvelő urakra is gondoltak, ők sör vagy bor szorbetek közül választhatnak. :)
A laktózérzékenyeket szója vagy rízs tejjel készült, a diabéteszeseket cukormentes fagyi várja. A lisztérzékenyeknek pedig külön készítettek tölcsért.
Tehát megint egy ok, hogy elgyertek ide!
Íme a fagyizó-cukrászda honlapja, sajnos az ízeket nem tudom csatolni. http://www.artefredda.com :)

2011. augusztus 10., szerda
Orecchiette avagy a híres Pugliai fülecske tészta :)
Először is, hogy miért fül? Orechiette fülecskéket jelent magyarul, a név pedig a tészta formájából jön.
Nagyon egyszerű magának tésztának az elkészítése, csak egy picit időigényes, persze ha nem boltban vesszük.
Miután megfelelő a tészta állaga, melyet vízből és durumlisztből gyúrnak össze, egy hosszú vékony kígyót sodornak, amelyből kis darabokat tépkednek le. Mivel az ujjak belemélyülnek a tésztába mikor letépik a kis darabokat ez fülecske formákat képez. :)
Mint minden tésztát ezt is ezerféleképpen lehet elkészíteni, a pugliai hagyományos mód a paradicsom szószos, kecske ricottás fajta, de használhatjuk a fantáziánkat és adhatunk hozzá bármilyen párolt zöldséget, ha magunk készítjük.
Ezt a tipikus Pugliai ételt tehát mindenképp ajánlom, mert nem terheli meg a gyomrot, és mellesleg fnom is. :)

2011. augusztus 5., péntek
Tenger gyümölcsei, tengeri halak
Pugliaban mindenképp érdemes megkóstolni a tengeri különlegességeket. Tarantoban található például a világ egyik legnagyobb feketekagyló tenyészete, ezt mindenképp ajánlani tudom (olaszul cozze). Megannyi módon szokták elkészíteni, így ittlétünk alatt biztosan nem fogunk ráunni. Az én egyik kedvencem a Cozze gratinate. Az előre kinyitott feketekagylókat, megszórják fokhagymás, petrezselymes, parmezános prézlivel, majd sütőben pár perc alatt megsütik.
Egy kis segítség az étlap megfejtéséhez :) :
vongole - közepes nagyságú barna kagyló (tésztás kajákban isteni)
polipo - ezt vagy előételben salátaként, vagy főételben grillezve tálalják
seppia - tintahal (picit hasonlít a poliphoz)
gamberoni, gamberetti - hosszúkás rózsaszín rák, az előbbi nagyobb, mint az utobbi
orata - tengeri hal
spigola - tengeri hal
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)