Masseria, avagy a dél-olasz tanyavilág

Magyar fordítása nem igen létezik. Leginkább egy tanyához hasonlít, sokkal nagyobb építményekkel. A XVI. és XVII. században terjedt el építésük Szicíliában és Puglián. Nagy mezőgazdasági cégeknek mondanám őket, ahol helyben laktak a földesurak, a földeken dolgozó parasztok, valamint a haszonállatok (lovak, öszvérek, csirkék, tehenek és nyulak). Ezért van tehát az építményeknek erőd kinézetük, mivel egy egész kis közösséget kellett befogadniuk és megvédeniük.
Napjainkban nagyon sok elhagyatott Masseriát látni az utak mentén, de szerencsére azért nem hagynak mindent kárba veszni. Grottaglie mellett lézetik egy Crispiano nevű település, amit a 100 Masseria földjének is neveznek. Ezeket mind meg lehet látogatni, és a legjobb, hogy meg lehet kóstolni és vásárolni az általuk termesztett, készített termékeket pl: sajtok, borok, zöldségek, olivaolaj stb. Van több szervezet is, akik azzal foglalkoznak, hogy végigvezetik a nagyérdeműt az arra legérdemesebb Masseriák között.
Érdekesek még a trullo Masseriák, amelyeket főleg az Itria völgyben (Valle d'Itria) láthattok Martina Franca és Locorotondo között.
Ami nekem nagyon tetszik, hogy néhány Masseriát Hippy életszemléletű emberek vettek kezelésbe, akik megvásárolták a lerobbant tanyákat, rendbe hozták őket, és most önellátó módon mindent saját maguknak termesztenek meg. Néha szoktak szervezni koncerteket, vagy kóstoló napokat, amikor az általuk készített kenyereket, lekvárokat, stb lehet kipróbálni. Az egyik ilyen helyet, Robert Owen Masseriának hívják, ahol egy nagyon érdekes élményünk volt. Megismertünk egy vak asztalost, aki rendes műhelyben dolgozik, profi asztalos szerszámokkal (fűrész stb). A műhelybe lépők sokszor megkérdezik tőle, miért nem kapcsolja fel a villanyt? Ő csak mosolyog ilyenkor. :)

Masseria régen

Masseria napjainkban

Masseria trullókkal

Magna Grecia

Aki Puglián jár sokszor beleütközhet olyan turistáknak szóló barna színű táblákba, amelyeken a Magna Grecia felirat olvasható. Mit jelent ez a két szó? Íme egy kis történelem:

Itália déli részén a Kr.e. 8. század közepétől kezdve jöttek létre állandó görög települések, de már ezt megelőzően is, a mykénéi civilizáció korában, majd a "sötét kor" végétől ismét, rendszeresen keresték fel az itáliai partokat az Égeikum felől érkező hajósok. Amint azt egyes helyeken a görög kerámia felhalmozódása mutatja, nagy valószínűséggel állandó kereskedelmi állomáshelyeket, ún. emporionokat is létrehoztak.
A hagyomány szerint Kr.e. 755-ben önálló itáliai "gyarmatváros" alapítására is sor került, amikor az euboiai betelepülők létrehozták Kymét (Cumae), a mai Nápolytól nem messze északra. Ez lett egyben a legészakibb itáliai görög település is. Az euboiaiak további kolóniákat alapítottak Szicília keleti partján, s ezzel egyidőben létrehozták a Messinai-szoros ellenőrzését biztosító Rhégiont (ma Reggio di Calabria).

A század végén pedig a spártaiak is létrehozták egyetlen nyugati gyarmatvárosukat, Tarast (ma Taranto). A dél-itáliai görög városok, bár kivétel nélkül a tengerpart közelében épültek ki és valószínűleg mindig figyelmet szenteltek a tengeren folyó mozgásoknak, szárazföldi területük biztosítására és növelésére szintúgy törekedtek, ki több, ki kevesebb sikerrel. A dél-itáliai görög polisvilágot ókori eredetű, összefoglaló névvel Magna Graeciának (Nagy Görögország) nevezzük. (A térképen látható barna színnel jelölt területek tartoztak a görögök fennhatósága alá. )
A görög városalapítók a legtöbb esetben nem lakatlan területre érkeztek: Dél-Itáliában a bronzkor óta több, különböző őshonos kultúra élt egymás mellett, így például a pugliai félszigeten lakó, illír nyelvjárású messapusok, peucetusok és daunusok. Az itáliai kolóniák alapítása a bennszülött népek hol erőszakos, hol békés beolvasztásával járt, sok jel mutat arra azonban, hogy több csoportjuk a klasszikus korig tovább élt a görög városok hátországában, velük többé-kevésbé élénk gazdasági, társadalmi és kulturális kölcsönhatásban.
A dél-itáliai görög városállamokat csak jobb híján, nevezzük "gyarmatnak", ill. "kolóniának": kapcsolatuk a létrejöttükben szerepet játszó görögországi városokkal, régiókkal nem fogható a gyarmatosítók függőségi viszonyához. Valójában Magna Graecia városai a legritkább esetben "függtek" alapítóiktól, kapcsolataikat sokkal inkább a mindenkori aktuális politikai helyzet határozta meg, kereskedelmi és kulturális szempontból pedig az égei görög világ minden olyan központja felé nyitottak voltak, amelynek termékei, újdonságai, ízlése és eszméi elérhették őket.
Ennek megfelelően a térség művészeti kultúráját is a sokrétű anyaországi hatások jellemzik; az egyes itáliai közösségek azonban érezhetően más-más módon válogattak a keletről érkező minták között és más-más közösségi stílussá ötvözték azokat. Technikai szempontból különös nehézséget jelentett a márványkő hiánya, így a márvány nagyszobrászat emlékei Magna Graeciában igen ritkák, ezzel szemben a görög világban másutt ismeretlen jelentőségre tett szert a mészkőszobrászat, valamint a terrakotta kis- és nagyplasztika. Az Athénből bevándorolt mesterek hatására hatalmas mennyiségben termelő és magas színvonalú vörösalakos vázafestészeti műhelyek alakultak és működtek egészen a Kr.e. 4. század legvégéig. A klasszikus kori dél-itáliai vázafestészet négy nagy regionális "iskolája" a pugliai, a lucaniai, a campaniai és a paestumi. A dél-itáliai görögség, elsősorban pugliai művészeti kultúrája nagy hatással volt Itália északibb népeinek, elsősorban az etruszk művészeknek és kézműveseknek az ízlésvilágára.

Il gallo

Gallo, azaz kakas. Grottaglie egyik legfontosabb szimbóluma, melynek fő jelentése az itteniek számára a termékenység.

Mint azt már biztos jól tudjátok, ezt a kisvárost a kerámia városának is nevezik. (A kerámia negyedben közel 100 darab műhely található). A tradicionális motívumok között természetesen megtaláljuk az előbb említett kakast is, főleg tányérokon. Az egyik legismertebb  kerámia mester dédunokája mesélt nekem egy történetet, amiből nem tudom mennyi igaz, de az biztos hogy érdekes egy sztori. Tehát állítólag régen, amikor nagyon nagy szegénység volt, sokszor a brodon (erőlevesen) kívül más nem került a tányérba. Ezért a tányér közepébe festették a híres kakast, mondván, hogy így legalább úgy tűnik, mintha lenne hús a tányérban.
Ez tehát egy ősi sztori.

A kakas azonban nemrégiben (3 éve) ismét régi fényében díszeleghetett, mindenki róla beszélt. A Fame fesztivál (a vilás egyik leghíresebb street art fesztiválja) alkalmából Erica il cane, egy nagyon szimpatikus művész srác, egy hatalmas méretű kakast festett a kerámia negyed felett álló egyik házra. Szinte az egész város örömmel fogadta a művet, örültek, hogy olyan témát sikerült találni, amely hűen tükrözi a város hagyományait. A városvezetésnek azonban valamiért nem tetszett a kakas, hiába semmi kivetnivaló, vagy gúnyos háttérszándék nem volt benne. Lefestették a falat. Megtorlásul a következő évben Erica il cane megalkotta a Kakas temetése című művét, amely a Grottagliei stadion falának teljes hosszát lefedi. A híres kakas képzeletbeli népes családja mind részt vett a temetésen, csibéktől a kotlósokig. :)

Putignanoi karnevál februárban

A putignanoi karnevál az egyik legrégebbi és legtradicionálisabb Olaszországban és Európában. 1394 óta szórakoztatja a nagyérdeműt.
A karnevál különleges álarcát Farinellának hívják. A maszk az ötvenes évek elején jött létre. Egy szerencsétlen, részeges bohócot ábrázol.  Ruházata is különböző színű foltokból lett összevarrva. Nevét egy tipikus, helyi lisztről kapta, mely csicseriborsó és búzaliszt keveréke. Ezt a fajta lisztet használták a legtöbb szegényes étel elkészítéséhez.
A karnevál évszázados összetevői igazán egyszerűek, kell hozzá: víz, ragasztó, papír (a papírmasé összetevői), színes foltok, utcazene, szarvak, bajuszok és szoknyák. Ez az ország egyik leghosszabb karneválja, négyszer rendezik meg a felvonulást februárban, mely telis-tele álarcokkal, maskarás csapatokkal, táncosokkal, de legfőképp viccesen feldíszített óriás kocsikkal. Ezek a gigantikus mozgó papírmasé szobrok igazi művészi alkotások, melyeken egész évben dolgoznak a mesterek.
És a legfontossabb, hogy mikor?:
2012 február 5,12,19 és 21.-én


És búcsúzóul pár kép:

Szieszta

Személyes tapasztalataim és az először ideutazóknak rémisztő szieszta árny és jó oldalai:
Tehát, több ismerős és már jó néhány  turista is érkezett ide hozzám Grottagliébe. Nyáron szerencsére a repülők délelőtt indulnak, így pont délután kettő körül érnek ide, ami itt a sziesztaidő csúcspontja. És megérkeztükkor mit látnak az ideutazók? "Hogy ebben a városban tuti nem lakik senki! Milyen helyre jöttem én? Sehol senki, a redőnyök lehúzva....hát ez izgi lesz." Persze próbálok én nyugtatni mindenkit, hogy ez csak a szieszta alatt van így, de magyar szemnek nehéz ezt feldolgozni. :) Nyáron ráadásul van hogy el is húzzák a délutáni pihit, mivel kint perzselő meleg van. Aztán 6 körül elkezdenek felbukkanni az emberek. Szépen lassan, körülbelül este kilencre megtelnek a terek is. Nyáron éjfélig mindenki kint van az utcán, idősek, gyerekesek, fiatalok...mindenki. Csak ilyenkor lehet kicsit levegőzni. Télen az itteni lakosok is hasonulnak a többi európaihoz, este 10-11 körül már mindenki bevackol a jó meleg lakásba.

Ami a boltokat illeti:
A boltok délelőtt 9-től 13-ig vannak nyitva. És itt jön a szieszta. Elvileg délután 5-kor kéne újra kinyitniuk, de sokszor ez elhúzódik fél 6-ra is. Így célszerű olyan időpontot belőni a vásárlásra, amikor már biztosak lehetünk, hogy nem megyünk potyára. Én este 7 és 8 körül szoktam próbálkozni. Zárni viszonylag későn este fél 9, 9 körül szoktak.
Ki szeretném emelni, hogy a szieszta mindenre és mindenkire vonatkozik. Tehát ne gondoljuk, hogy a nagy turistákkal teli városokban megkönyörülnek a kultúrára éhes látogatókon. Bezárnak a múzeumok, templomok és minden ami bezárható. :)
Az egyetlen menekülési lehetőség az evés. Az éttermek nyitva maradnak, hisz mire való a szieszta, ha nem arra, hogy legyen elég időnk enni és emészteni. Körülbelül délután 3-ig találjuk nyitva őket. Ezután ha jól teleettük magunkat, de az étterem zárni készül, kinyitnak a bárok és a fagyizók. Az olaszoknál ez a sorrend. Itt ha az étteremben nem ejtettük meg, segíthetünk gyomrunkon egy kávéval, vagy egy gyomorkeserűvel (nagyon finomak, és édesebbek, mint az unicum).
Így hát azt ajánlom mindenkinek vegye számításba ezt a röpke 4 órát, mert meg tudja keseríteni az utazásunkat, ha csak úgy szembe találjuk magunkat vele.

Pumo a sarokra, s a szerencsével nincs több gondja!

A Pumo egy igazi Grottagliei kerámia specialitás. Csak itt használják, mint szerencsehozó tárgyat. 

Az óvárosban sétálgatva, mindenképp érdemes felnézni az épületekre. Az erkélyek korlátainak sarkában a képhez hasonló Pumokat fogtok látni.

Mit jelképez? 

Egy nyíló bimbót, mely a frissességet, újjászületést formázza meg. Azt tartják, hogy ez a kis tárgy elűzi a gonoszt, és a szerencsét háznál tartja. 

Ha itt jártok mindenképp érdemes beszerezni egyet, van belőle mindenféle színben és nagyságban. Ajándéknak sem utolsó.

Pizzica

Az olaszoknál lent a csizma sarkában van egy pizzica nevű tánc, ez egyfajta tarantella. Szorosan összefonódik a tarantismo nevű jelenséggel. Ez utóbbinak lényege, hogy a tarantula pók csípése a néphagyomány szerint hisztérikus rohamokat és transzszerű állapotot okoz, s ennek egyetlen gyógymódja a pizzica. Vagyis ahhoz a nőhöz, akit a tarantula megcsípett, íziben zenekart kell hívni, akik (akár napokon vagy heteken át játszva!) kizenélik belőle a "rosszat", ami a pókcsípéssel került belé. A pizzica tényleg elég hisztérikus egy tánc volt, szokás is az általános rossz közérzet, a hisztéria, a frusztráció levezetésének tekinteni. Így adták ki magukból a salentói parasztasszonyok a felgyülemlett feszültséget, keserűséget. Az biztos, hogy egy öt perces pizzica után is szépen leülni támad kedve az embernek; gondolom, néhány nap után megszelídült a legházsártosabb asszony is.
Hatalmas fesztiválja a műfajnak a Notte della Taranta, amit augusztusban szoktak megrendezni. Zene és tánc napokon át, szó szerint rogyásig. Ezért is kell egyszer ide eljönni!

A csípés és a kúra

És napjainkban