Magna Grecia

Aki Puglián jár sokszor beleütközhet olyan turistáknak szóló barna színű táblákba, amelyeken a Magna Grecia felirat olvasható. Mit jelent ez a két szó? Íme egy kis történelem:

Itália déli részén a Kr.e. 8. század közepétől kezdve jöttek létre állandó görög települések, de már ezt megelőzően is, a mykénéi civilizáció korában, majd a "sötét kor" végétől ismét, rendszeresen keresték fel az itáliai partokat az Égeikum felől érkező hajósok. Amint azt egyes helyeken a görög kerámia felhalmozódása mutatja, nagy valószínűséggel állandó kereskedelmi állomáshelyeket, ún. emporionokat is létrehoztak.
A hagyomány szerint Kr.e. 755-ben önálló itáliai "gyarmatváros" alapítására is sor került, amikor az euboiai betelepülők létrehozták Kymét (Cumae), a mai Nápolytól nem messze északra. Ez lett egyben a legészakibb itáliai görög település is. Az euboiaiak további kolóniákat alapítottak Szicília keleti partján, s ezzel egyidőben létrehozták a Messinai-szoros ellenőrzését biztosító Rhégiont (ma Reggio di Calabria).

A század végén pedig a spártaiak is létrehozták egyetlen nyugati gyarmatvárosukat, Tarast (ma Taranto). A dél-itáliai görög városok, bár kivétel nélkül a tengerpart közelében épültek ki és valószínűleg mindig figyelmet szenteltek a tengeren folyó mozgásoknak, szárazföldi területük biztosítására és növelésére szintúgy törekedtek, ki több, ki kevesebb sikerrel. A dél-itáliai görög polisvilágot ókori eredetű, összefoglaló névvel Magna Graeciának (Nagy Görögország) nevezzük. (A térképen látható barna színnel jelölt területek tartoztak a görögök fennhatósága alá. )
A görög városalapítók a legtöbb esetben nem lakatlan területre érkeztek: Dél-Itáliában a bronzkor óta több, különböző őshonos kultúra élt egymás mellett, így például a pugliai félszigeten lakó, illír nyelvjárású messapusok, peucetusok és daunusok. Az itáliai kolóniák alapítása a bennszülött népek hol erőszakos, hol békés beolvasztásával járt, sok jel mutat arra azonban, hogy több csoportjuk a klasszikus korig tovább élt a görög városok hátországában, velük többé-kevésbé élénk gazdasági, társadalmi és kulturális kölcsönhatásban.
A dél-itáliai görög városállamokat csak jobb híján, nevezzük "gyarmatnak", ill. "kolóniának": kapcsolatuk a létrejöttükben szerepet játszó görögországi városokkal, régiókkal nem fogható a gyarmatosítók függőségi viszonyához. Valójában Magna Graecia városai a legritkább esetben "függtek" alapítóiktól, kapcsolataikat sokkal inkább a mindenkori aktuális politikai helyzet határozta meg, kereskedelmi és kulturális szempontból pedig az égei görög világ minden olyan központja felé nyitottak voltak, amelynek termékei, újdonságai, ízlése és eszméi elérhették őket.
Ennek megfelelően a térség művészeti kultúráját is a sokrétű anyaországi hatások jellemzik; az egyes itáliai közösségek azonban érezhetően más-más módon válogattak a keletről érkező minták között és más-más közösségi stílussá ötvözték azokat. Technikai szempontból különös nehézséget jelentett a márványkő hiánya, így a márvány nagyszobrászat emlékei Magna Graeciában igen ritkák, ezzel szemben a görög világban másutt ismeretlen jelentőségre tett szert a mészkőszobrászat, valamint a terrakotta kis- és nagyplasztika. Az Athénből bevándorolt mesterek hatására hatalmas mennyiségben termelő és magas színvonalú vörösalakos vázafestészeti műhelyek alakultak és működtek egészen a Kr.e. 4. század legvégéig. A klasszikus kori dél-itáliai vázafestészet négy nagy regionális "iskolája" a pugliai, a lucaniai, a campaniai és a paestumi. A dél-itáliai görögség, elsősorban pugliai művészeti kultúrája nagy hatással volt Itália északibb népeinek, elsősorban az etruszk művészeknek és kézműveseknek az ízlésvilágára.